2016. január 3., vasárnap

2016-ra

Nem vagyok túl jó évösszefoglalókból, szóval ha már nagy blogírás-újrakezdés van, inkább azokat sorolom fel, amiket 2016-ra tervezek.
Csodálatos év volt 2015, utazás, koncertek, fesztiválok, de ha már arra nem vettem az erőt, hogy leüljek a klaviatúra elé és leírjam hogy mik történtek, akkor most is inkább előre nézzünk - el is rejtettem piszkozatba az összes eddigi bejegyzést is, kitörölni nem volt szívem, de ha már új év, akkor előre, előre.

Szóval, tervek 2016-ra (ki is rakom oldalra bulletpointnak)

  • többet járni templomba - vallásos ember voltam világéletembe, mégis, nagyítóval sem találtatok volna meg ott tavaly. Idén igenis fel kell emelnem a seggemet, hiányzik.
  • Jógázni - tavaly volt 3-4 hónapom amikor megkattantam és rengeteget jártam, zseniálisan éreztem magam tőle. Ez sikeresen elsikkadt - segget felemelni, heti annyiszor, akárhányszor csak tudok!
  • Többet olvasni - a goodreads-es challenge szerint 2014-ben 49 könyvet olvastam a kitűzött 40-ből, tavaly sikerült 31-et a 45-ből. Szóval most újra 40 a cél, hátha ismét sikerül túlszárnyalni! :)
  • Keresni a régi barátokat - nagyon sok emberrel nem beszélek csak pár havonta, akikkel pedig kellene - catch up, gal.
  • Előléptetés - nuff said. More money, more possibilities.
  • Fogyni - nincs kommentár, ha figyelek az étkezésemre és jógázok sokat, menni fog.
  • Utazni - jó lenne két országba eljutni idén is, úgy mint tavaly.
  • Lecserélni a teljes fehérneműkészletemet szépekre - ezt már el is kezdtem tegnap. A löttyedt seggemből, illetve az 'úgysem látja senki', meg a 'menstruálós bugyinak jó lesz még' pontokból következően röhej, hogy miket hordok. Woman up, girl.
  • Párt találni - LOL 
  • Drótékszerezni - tavaly talán ha két ékszert megcsináltam - de inkább csak egyet. Tavalyelőtt gyönyörűeket csináltam nyáron, sorozatnézés közben. Nem azért vannak a fogóim, hogy rozsdásodjanak, basszus.
  • Nyelvet tanulni - Vagy egy újat tanulni, vagy a németet szintre hozni. Angolt folyamatosan használni és fejleszteni, of course.
Azt hiszem ennyi, ha eszembe jut még valami, akkor update-elek.

Kezdjük :)


Nincsenek megjegyzések: